„Nem szabad azt hinnünk, hogy addig, amíg vannak nálunk kizsákmányoló osztályok- és még vannak - hogy vannak olyan néprétegek, amelyekre a reakció támaszkodhatik - és még vannak - amíg van külső imperializmus, amely mozgósíthat és felhasználhat belső erőket, hogy addig mindkét kezünkbe kalapácsot vehetünk. Csak az egyik kezünkben lehet kalapács, a másikban kardnak kell lennie!” (Révai József, 1948)

 

A totalitárius rendszereknek a „nép” felé irányuló kommunikációját alapjaiban határozza meg a propaganda. Kimeríthetetlen tárház ez, hiszen amennyire gazdag érzelemvilágunk, annyiféleképpen lehet rá hatást gyakorolni. De miért is van erre szükség?

Hazánkban a második világháborút követő évek várakozással, izgalmakkal és nagy reményekkel telítődtek. A Vörös Hadsereg által megszállt ország számára azonban nem adatott meg a parlamentáris demokrácia kifejlődése, pár év alatt az illegalitásban élt hazai kommunisták és a megérkezett moszkoviták megfelelő háttértámogatással felmorzsolták a velük közös nevezőre jutni nem tudó politikai erőket, és az 1949-es esztendő már a diktatúra egyhangúságát hozta, előrevetítve a terror szörnyűségeit.

A Szabad Népnek - mint a Magyar Kommunista Párt hivatalos lapja - kiemelkedő szerep jutott a közvélemény megdolgozásában. A napilap tüzetesebb vizsgálata izgalmas következtetésekre vezethet el bennünket, főleg akkor, ha egybevetjük az egyes számokat az éppen aktuális bel- és külpolitikai eseményekkel. Az 1945-ben még színesebb és kulturális normákat betartó napilap az évtized végére teljes mértékben azonosult a sztálinista diktatúra leszámolást követelő és „békeharcra” buzdító ideológiájával.

Hogyan változott meg a hangvétel? Melyek voltak az agitáció jelszavai? Kik alkották a hírhedt „ellenséget”? Ilyen és ehhez hasonló kérdések mentén igyekszem bemutatni a kommunista propaganda hadjáratát a Szabad Népen keresztül.

Dolgozatom szemezget azokból az évekből, amikor először tálcán kínálták, és ha úgy nem kellett, akkor erőszakolták a megfelelő szemléletmódot azoknak, akik esetleg nem értették, miért is gond ha „Kiflit esznek a csongrádi polgármester malacai”. Szabad Nép 177. (1945)

TOVÁBB A TELJES DOLGOZATHOZ