Bevezetés

A Kis-Ázsiát, Szíriát és Palesztinát elfoglaló szeldzsuk-törökök és a Balkánon támadó besenyők ellen a bizánci császár segítséget kért a nyugati uralkodóktól, elsősorban II. Orbán pápától. Ezek az események voltak az első keresztes hadjárat megindításának előzményei. 1095. november 27-én a Clermont-ban tartott egyházi zsinaton II. Orbán pápa meghirdeti a keresztes háborút.

A Magyar Királyság a clermonti zsinat idején társadalmilag, kulturálisan és politikailag még nem állt készen arra, hogy aktívan reagáljon II. Orbán pápa felhívására. A XI. század második fele Magyarországon a kereszténység megszilárdulásának kora, azonban az a keresztény tudat, ami a nyugatiak gondolkodását áthatotta, a kereszténység fiatal volta miatt Magyarországon még nem volt. Ezen kívül nem voltak meg azok a feltételek, amelyek Nyugat-Európában meghatározó szerepet játszottak a keresztes hadjárat ideájának elterjedésében. Magyarországon a feudális fejlődés évszázadokkal később indult meg Nyugat-Európához képest. A Magyar Királyságban volt elég föld, sőt az ország munkaerőhiánnyal küzdött. A földbirtok öröklésének szokásai is különböztek, hiszen Magyarországon nem az elsőszülött fiú örökölt, hanem a család (a nemzetség). Ezért Magyarországon ismeretlen volt a föld nélküli lovagok csoportja, amely jelentős helyet foglalt el a keresztes hadak soraiban. A városi fejlődés alacsony szintje sem igényelte azt, hogy kereskedelmi-gazdasági érdekekből városi erők kapcsolódjanak be a keleti hadjáratokba.1

Magyarország és a Szentföld kapcsolatrendszere, zarándokutak

A Magyar Királyság és a Szentföld között a kapcsolatot a keresztes hadjáratokig a zarándoklatok jelentették. A Kárpát-medencében megtelepedő magyarság és annak viszonya a környező keresztény államokkal döntő befolyással volt arra, hogy az európai zarándokok milyen úton jutottak el a Szentföldre.

A középkorban két lehetőség volt arra, hogy a zarándokok, később pedig a keresztény seregek eljussanak a Szentföldre. Az egyik útvonal a tengeren át vezetett, a másik pedig szárazföldön. A Nyugat-vagy Közép-Európából induló zarándokoknak, akik a hajóutat választották az út utolsó szakaszában a Földközi-tenger keleti medencéjében kellett áthajózniuk. Voltak azonban olyanok is, akik az egész utat tengeren tették meg, ők főleg a brit szigetekről vagy Franciaország nyugati feléből indultak útnak. Ideális körülmények között így lehetett a leghamarabb eljutni a Szentföldre. Azonban a tengeri út veszélyes is volt egyben, hiszen a Földközi-tengeren heves viharok is tomboltak és a kalózok támadásai is fenyegették az utazókat. Ezzel szemben a szárazföldi utat választók inkább vállalták a sokkal hosszabb utat, csakhogy a tengeri viharokat elkerüljék. A szárazföldi út is lehetett veszedelmes; éppen a honfoglalás előtti Kárpát-medence rejtegetett olyan veszedelmeket, hogy a zarándokok inkább elkerülték ezt a területet. Már a IV. században említést tesznek a Dél-Pannóniát áthaladó útvonalról, ami ekkor teljesen biztonságos volt. A népvándorlás korában azonban pogány népek érkeztek a Kárpát-medencébe, akik elvágták ezt a kedvező útvonalat. A honfoglalást követő kalandozások időszakában sem merték az utazók ezt az utat választani.

Géza fejedelem intézkedései már előrevetítették annak lehetőségét, hogy újra megnyíljanak a Kárpát-medencén keresztülvezető zarándokutak, ehhez szükség volt arra, hogy a magyarság felvegye a kereszténységet. Szent István egyház-és államszervező munkájának köszönhetően Magyarországon több külföldi egyházi személy is megfordult, akik hírül vitték Európába, hogy Magyarország kereszténnyé vált. Szent István különösen fontosnak tartotta a vendégek gyámolítását és befogadását, melyet Imre herceghez írott intelmeiben is kifejt:


A vendégek és jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén.[…] Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek e vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a püffeszkedéstől elrettenti. […] Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” 2


Szent István az 1010-es években nyitotta meg az Esztergomon átvezető zarándokutat. Ez az útvonal már biztonságos volt és ezért tömegesen érkeztek az országba zarándokok. Érdemes megemlíteni azt is, hogy István király a magyar zarándokok útjának megkönnyítése érdekében istápolyt, vendégházat alapított Konstantinápolyban és Jeruzsálemben István király XI. század végén keletkezett nagy legendája szerint:


Szerzeteskolostort alapított ugyanis Jeruzsálemben […] bőséges mindennapi eleséget szolgáltató majorságokkal és szőlőkkel gazdagította. A világ fejében, Rómában is, […] egy kőfallal körülkerített telepet házakkal és vendégfogadókkal, azon magyaroknak, akik imádkozás végett felkeresik az apostolok fejedelmének, boldog Péternek küszöbét. Még a királyi várost, Konstantinápolyt sem fosztotta meg az ajándékozó jótéteményeitől, csodálatos művészettel épült templomot adományozván minden hozzávalóval.” 3


A Magyar Királyság és a Szentföld kapcsolata még a keresztes hadjáratok korai szakaszában is főként a zarándoklatokban, egyrészt a királyság alattvalóinak jeruzsálemi útjaiban, másrészt a hadjáratban résztvevő nyugati lovagok az országon zarándokként történő átvonulásában mutatkozott meg.4

1 Makk Ferenc: A tizenkettedik század története. Budapest, 2000. 12–13.

2 Árpád-kori legendák és intelmek (ford. Kurcz Ágnes). Budapest, 1983. 59.

3 Árpád-kori legendák és intelmek (ford. Kurcz Ágnes). Budapest, 1983. 23–33.

4 Laszlovszky J. –Majorossy J. – Zsengellér J.: Magyarország és a keresztes háborúk. Gödöllő, 2006. 79.