Életútja

„A gyerekek Gallipoliban úgy nőnek fel a vízben,
 mint az alligátorok. Bölcsőjük a csónak.”

Ibni Kemal

Piri reisz – teljes nevén Hadzsi Muhiddin Piri Ibn Hadzsi Mehmed – valószínűleg Gallipoliban – az oszmán flotta akkori központjában – született, de ennek évét nem ismerjük. Fiatalon, 12 éves kora körül állt be nagybátyja, Kemál (1450 k.–1511) mellé szolgálni, aki a kor legismertebb corsarói közé tartozott. Közös útjaik során bejárták a mediterrán medencét, így alkalma volt megismerni a dél-európai, valamint az észak-afrikai partokat is. A Kitab-i Bahriyéből megtudhatjuk, hogy elsődlegesen az itáliai városok közelében portyáztak, (Firenzénél például három barçat fosztottak ki, majd az árut Tuniszban adták tovább), de az ibériai partoknál is zsákmányoltak (Valenciánál egyszer hét barça vált Kemál és az ő prédájává). Tapasztalatait, megfigyeléseit – feljegyzéseinek köszönhetően – a későbbiekben kamatoztatni is tudta.

Az Ibériai-félszigetre Kemál flottát vezetett az oszmán szultán, II. Bajezid (1481–1512) megbízásából az ibériai mórok megsegítésére, ahol a partraszállás után támadásokat intéztek a keresztény városok ellen. 1487 és 1493 közt Piri maga is több akcióban részt vett. Sikereik hatására az oszmán szultán, II. Bajezid (1481–1512) 1495 körül megbízást ajánlott Kemál számára saját flottájában, ahová természetesen Piri is követte. Nagybátyja 1511-es haláláig különféle feladatokat láttak el a Porta szolgálatában. A mindennapi teendők, őrjáratok mellett több fegyveres konfliktusnál jelen voltak. 1499–1502 között Velence hadban állt az Oszmán Birodalommal, a harcokat maga Piri is megtapasztalta, immár hajóparancsnokként vett részt az ütközetekben.

Nagybátyja halála után rövid ideig Gallipoliban dolgozott ismereteit, feljegyzéseit és térképeit felhasználva, hogy ezeket összefogva elkészítse az összegzést. 1513-ban be is fejezte máig legtöbbet említett térképét, amelynek ma csak egyharmad része ismert, és amelyen az Atlanti-óceán, Nyugat-Afrika, az Ibériai-félsziget és az Újvilág látható. Forrásai között Piri reisz említi az európai kútfőket, Kolumbusz Kristóf egyik emberének beszámolóját, valamint egy Kolumbusz által készített térképet is. Ír arról is, milyen tárgyakat találtak egy elfogott hajón: madártollból készült fejfedőt és egy fekete követ, ami a vasat is könnyedén elvágta.

1515-ben Barbarossza Orudzs és Hajreddin követeként Isztanbulban járt a szultánnál. Piri reisznek sikerült kijárnia, hogy a szultán megbocsásson a testvérpárnak, sőt a szultán ajándékait, köztük két gályát is ő vitte el a Barbarosszáknak.

A hajózáshoz visszatérve részt vett az Egyiptom ellen vezetett hadjáratban (1516–1517), immár az új szultán, I. Szelim vezetése alatt, akinek személyesen mutatta be elkészült térképét Kairóban. I. Szulejmán uralkodása idején Piri reisz karriere rendkívül változatos képet mutatott. 1521-ben elkészítette a Kitab-i Bahriye első verzióját, majd a következő évben részt vett a rodoszi Szent János lovagrend ellen vezetett sikeres hadjáratban. Erről művében elszórtan találunk utalásokat, akkor is más szigetek leírásánál: „A másik [vár] jó állapotban volt, amikor Rodoszt még a hitetlenek uralták, de annak meghódításakor néhányan e vár lakói közül Rodoszra mentek, míg másokat Isztanbulba vittek fogolynak.”

1524-ben különleges megbízás keretén belül Ibrahim pasa nagyvezír hajóit vezette Egyiptomba. A nagyvezír javaslatára 1526-ra elkészítette a Kitab-i Bahriye második, átdolgozott változatát. Utolsó ismert műve egy 1528–1529-ből való térkép, amelyen az Újvilág keleti partja látható Venezuelától Izland déli részéig.

A Földközi-tengeren szerzett személyes élményről kevés kiszólás tanúskodik a Kitab-i Bahriyében. Zönbeki szigeténél például megjegyzi: „Egyszer az erős északi széltől itt találtunk menedéket 35 gályával és mavnával. Ezek áldott kis szigetek!”. Később leírja, hogy a lepantói-öbölben gyűjtötték hajóikat İnebahtı (Lepanto) ostroma előtt.

Piri reisz ezek után eltűnik a szemünk elől egészen 1547-ig, amikor elnyerte az India beglerbége címet. Az adott vilajethez a Vörös-tengeren és az Indiai-óceánon lévő oszmán területek tartoztak. Legmaradandóbb tette Aden visszafoglalása volt (1548/9) a portugáloktól, amelyért a Portától 100.000 akcsét érő ziámet birtokot kapott. Az ekkor már igen idős reisz utolsó küldetése Hormuz (és Bahrein-szigetének) elfoglalását célozta. 1552-ben kifutott mintegy 30 hajójával a szuezi központból. Mielőtt Hormuzt megkísérelték bevenni fiával, Mehmed reisszel sikerrel ostromolták meg Maszkat várát, a védőknek szabad elvonulást ígértek, amit a portugál források szerint nem tartottak be. A várat kiürítve, lerombolva hagyták hátra, a védőket gályarabként hurcolták el. Hormuz alól 20 napi folyamatos támadás után ismeretlen okból elvonultak, majd Kesm-szigetén több gazdag kereskedőt rabolt ki a sereg. Októberben végén Bászrába vették az irányt, ahol a beglerbég, Kubat pasa segítségét várták. Az elmaradt támogatás és az evezősök szökései miatt Piri reisz a hazatérés mellett döntött. Bár a portugálok készültek a visszavonuló oszmán hajók feltartóztatására, a reisz Hormuzon keresztül 1553-ra mégis visszajutott Szuezbe, mindössze két hajóval. 1554-ben múltbéli sikerei és friss győzelmei ellenére a Porta parancsára lefejezték.

Művei

„…Megvizsgáltam a virágzó és romos helységeket, a kikötőket, a forrásokat,

a tengerek zátonyait és a sekély helyeket a partok mentén…”

Piri reisz: Kitab-i Bahriye

 

Az oszmán flotta tevékenységét Piri reisz elméleti munkája jobb megvilágításba helyezheti. Mivel az oszmánok a XVI. század során nem csupán a Földközi- és a Fekete-tengerre terjesztették ki fennhatóságukat, érdemes megvizsgálni, milyen tudással rendelkeztek. Míg a nagy földrajzi felfedezések hosszú távon alapvetően megváltoztatták Európa államainak erőegyensúlyát és társadalmait, addig az Oszmán Birodalom mintha kimaradt volna e nagymértékű átformálódásból.

Mint azt fentebb tárgyaltuk, az oszmán flotta potenciális ellenfele maradt a század folyamán az egyre erősödő spanyoloknak a Földközi-tengeren, és a portugáloknak az Indiai-óceánon. Az újabb területek benépesítésében a Porta azonban mégsem vett részt annak ellenére, hogy – mint láttuk – geostratégiai szempontból nézve felvehette volna a versenyt nyugati vetélytársaival.

Piri reisz térképei és fő műve, a Tengerek könyve választ adhat arra, vajon az elméleti háttértudás hiányzott-e a Porta távolabbi, Európán kívüli terjeszkedéséhez.

 

A térképek

 

Piri reisz első ismert munkája, mint említettük az 1513-as térkép, amelynek ma 90x65 centiméteres darabját ismerjük. Ezt 1929-ben találta meg B. Halil Etem Eldem és Paul Kahle a Topkapi Palota Könyvtárában. A térképrészletet facsimile kiadásban jelentették meg 1935-ben, a térképen látható jegyzetekkel együtt.

Az iszlám tudomány az antik földrajzi tudományt ismerte, Ptolemaiosz műveinek (elsősorban a Geografia) arab fordításai már a IX. században elkészültek, majd kialakult az „iszlám atlasz”, amely tartalmazott egy világtérképet, a Földközi-tenger, a Kaszpi-tenger és a Perzsa-öböl ábrázolásával.

Mielőtt megvizsgálnánk a térképeket, érdemes Piri reisz kartográfiai ismereteit szemügyre venni. A térképet mint fogalmat leírva a precizitást emeli ki leginkább. A fokok, sekélyesek, átjárók meghatározását tartja az elsődlegesnek, mivel ezek a leghasznosabbak a tengerész számára. Ehhez alapvető a távolságok és a 16 (32) irány pontos jelölése a szélrózsa segítségével, amint azt a térképen is láthatjuk. Piri a Tengerek könyvében is írja, hogy minden helyzetet a Sarkcsillaghoz viszonyítva kell megadni, amit a térképek és az iránytűk fekete nyíllal jelölnek.

A térképészeti jelöléseket a reisz szintén megmagyarázza művében. A lakott városok neveit és várakat vörössel, míg a kevésbé fontos helyeket feketével írja. Az Újvilágról Piri reisz tudta, hogy „Ez a terület lakott. Minden lakosa meztelen.”, de fontosabb települést nem jelölt a térképen. A hajózás szempontjából fontos zátonyok fekete, míg a sekély vizek és a homokpadok piros pöttyözéssel jelöltek. A láthatatlan sziklákat és egyéb akadályokat fekete keresztek mutatják.

A térképet Piri alighanem olyan tengerészeknek készítette, akik hosszabb tengeri utakra vállalkoztak. Számukra kívánt az ismeretlen területekről hasznos információkat adni. A pontosságot illetően az amerikai és afrikai partot összevetve egy mai térképpel az Afrika és Brazília közötti távolság meglepően jó annak ellenére, hogy Piri reisz – jelenlegi ismereteink szerint – nem jár ezeken a vidékeken.

A Tengerek könyvében Piri azt is megírja, hogy korábban már elkészítette az Indiai- és a Kínai-tenger térképeit, amivel még a nyugati térképészeket is megelőzte. Az utalás alighanem az 1513-as – vélhetően világ – térképre vonatkozik, de ez a részlet nem maradt ránk, annak ma ismert darabjai: Észak- és Dél-Amerika keleti partja, az Atlanti-óceán, Nyugat-Afrika és Ibéria atlanti partvonala.

Papp-Váry szerint a közép-amerikai szigetek észak–dél tájolásának elfogadható magyarázata, hogy Piri reisz Hispaniolát Cipanguval (Japán), míg Antilia szigetét Tajvannal azonosította, amely azzal magyarázható, hogy Kolumbusz nyomán úgy tudta, Ázsia partjait ábrázolja, és amely általánosan elterjedt vélekedés volt a korban. Arra a kérdésre, hogy Piri reisz tisztában volt-e azzal, hogy az Újvilág és Ázsia két különálló terület, a térkép további részletei adhatnának egyértelmű magyarázatot. A térkép széljegyzetei közt azonban Piri reisz nem azonosítja a két területet, valamint a Kitab-i Bahriyében külön tárgyalja a Kínai-tengert, amely keleten fekszik, míg nyugati irányban az újonnan felfedezett területeket Antilye néven tárgyalja. A két terület jellemzése is jelentős mértékben eltér egymástól, ami alapján arra következtetünk, hogy az oszmán térképész tisztában volt azzal, hogy az Újvilág nem azonos a Távol-Kelettel. A térképrészlet formájából következő praktikus magyarázat, hogy az Újvilág általa teljesen ismert részét rajzolta meg, és nem vágta le Ázsia keleti partvonalát.

A térkép elkészítéséhez mintegy 34 korábbi térképet használt, amelyek között volt Nagy Sándor-korabeli Mappae Mundi, arab (9), portugál (4) és egy Kolumbusz-féle is. A jegyzetekben Piri reisz megemlíti, hogy egy foglyuk részt vett Kolumbusz Kristóf több útján is, akitől további részleteket tudott meg. A forrás-térképek információi közül Piri reisz a lehető legtöbbet átvette, amit jelez, hogy Közép- és Dél-Amerika partjainak viszonylag pontos leírása mellett még Szent Brendan (484–578) legendás utazását is beépítette. A térképen látható, amint a szent egy óriási hal hátán tüzet rakott.

Az illusztrációk között Afrikában és Európában találunk uralkodókat, városokat, elefántot és struccot is. Közép-Amerikában a papagájok mellett Piri reisz négy várat is ábrázol. Dél-Amerika partvonala és a jelentősebb folyók viszonylag pontosak, de az ábrázolt élőlények már kevésbé azonosíthatóak be. Piri reisz egy embert és több állatot ábrázol, amelyek a hallomások folytán torzulhattak el, néhány a felismerhetetlenségig, bár Afetinan felfedezni véli bennük a lámát és a pumát. A valósághoz a jobb alsó sarokban látható kígyó hasonlít leginkább. Fontosabb azonban a térképen látható hajók milyensége és mennyisége. A fennmaradt részleten tíz hajó látható, amelyek közül öt karak, öt pedig karavella.

A térképet Piri személyesen prezentálta I. Szelim oszmán szultánnak, aki fogékonynak mutatkozott az újabb ismeretek felé, nem véletlen, hogy a Vörös-tengeren és Észak-Afrikában megerősítette az oszmán pozíciókat.

Az 1528-as térkép sem kevésbé figyelemre méltó. Tizenöt évvel az első elkészítése után, Gallipoliban, Piri reisz újból kartográfiai munkára vállalkozott. Az elkészült műnek csupán egy 68x69 centiméteres darabját ismerjük, amelyen Észak- és Közép-Amerika látható. Ennek szélén színes, ornamentikus mintázat fut körbe. Az első térképpel összevetve szembeszökő a Ráktérítő megléte. Az 1513-as térképen sem az Egyenlítő, sem a térítők nincsenek megrajzolva, de a szélrózsák elhelyezése és a kelet-nyugat irányú vonalazás a középső kisebb szélrózsán az Egyenlítővel megfelelő.

Az 1513-ashoz képest a térkép sokkal pontosabbá vált, jobban igazodva a valódi irányokhoz. A felfedezéseket követve Piri feltüntette az újonnan megismert területeket, a még ismeretlen földeket üresen mutatja.

Piri reisz térképei mellett a XVI. századi oszmán-török térképek közül ma – a feltehetően magyarországi származású – Ali Madzsar reisz Atlasa (1567), a Deniz Atlasi és az Atlas-i Hümayun ismertek. Ezeken a Földközi-térséget és a Fekete-tenger látható, de Ali Madzsar munkája tartalmaz egy világtérképet is.

A két térkép azonban nem tartalmazhatta mindazt a tudást, amit Piri reisz az évek folyamán összegyűjtött, így egy újabb önálló mű elkészítésére vállalkozott, amelyben tudása nagy részét megoszthatta tengerésztársaival.

 

A Kitab-i Bahriye, avagy a Tengerek könyve

 

A Kitab-i Bahriye, azaz a Tengerek könyve sokkal több, mint egyszerű térképgyűjtemény. Piri reisz ebben a munkájában hosszú évtizedes tapasztalatait foglalta egybe. Tengerészeti és navigációs, történeti és geográfiai mellett olykor szociális–politikai–kulturális stb. ismereteit, megfigyeléseit is összegezte a munkában. Az egyes részek mellé ezen felül térképeket is készített, hogy a leírtakat kiegészítse és azokat szemléltetni is tudja.

1521-ben készült el az első változat, majd 1525-ben átdolgozta a művet, amelyet Ibrahim pasa nagyvezír közbenjárásával eljuttatott I. Szulejmánnak is. Míg előbbit Piri reisz inkább mindennapi használatra szánta, utóbbi sokkal díszesebb, egyértelműen a szultán és más gazdag emberek számára készült.

Bár Piri reisz még hosszú ideig élt, nem tudjuk, hogy készített-e az újabb felfedezéseket is magában foglaló, frissített munkát.

Az eredeti Piri reisz-művek nem maradt ránk, de több másolat található Isztambul és Európa könyvtáraiban. Az 1521-es verziónak tizenhat, míg az 1525-ösnek tizenhárom másolata ismert, amelyek 1544 és 1770 közt készültek.

1935-ben jelent meg az első facsimile kiadás, az isztambuli St. Sophia Library No. 2612 alapján, amit 1973-ban, Ankarában, majd 1988-ban, Isztambulban ismét megjelentettek, utóbbit angol fordítással együtt.

A Tengerek könyve szervesen beleillik a nyugati navigációs és térképészeti művek sorába. A portolán és az isolario műfaj jellegzetességeit egyaránt mutatja. A portolán olyan tengerészeti térkép, amely a part menti területekre összpontosítva mutatja be a kikötők közötti útvonalat a több pontból induló, szélirányokat jelölő vonalhálózat segítségével, lejegyezve a távolságokat és a jellegzetes tájékozódási pontokat. A XIII. századból ismert az első ilyen navigációs térkép, amely a XVI. századra bevett műfajjá vált. Elsősorban a Mediterráneum (és a Fekete-tenger) leírására alkalmazták, de csak Piri reisztől ismert a teljes Földközi- és Égei-tengert magában foglaló részletes munka. A két legfontosabb újítást az irányok és a távolságok pontosabb jelölése jelentette az iránytű és a szélrózsa, valamint a mértékléc segítéségével. Az isolario a szigetek történeti-kulturális leírására koncentráló műfaj, amelyben kisebb hangsúlyt kapnak a térképek és a navigációhoz szükséges leírások. A XV. században jelent meg a Földközi-tenger medencéjében.

A mű első verses részében Piri reisz a tengerészet elméletét fejti ki, bemutatja mit is jelent a térkép és az iránytű, leírja az árapály jelenségét, a hét tengert, az új felfedezések hátterét és a távoli országokról szerzett információit.

A portugálok Indiába vezető keleti, és Kolumbusz nyugati irányú útjáról egyaránt tájékoztatást adott az olvasóknak. Utóbbiról Piri reisz úgy értesült, hogy Nagy Sándor egy elveszett világleírása jutott el Kolumbuszhoz, aki ennek segítségével elérte Antilye, azaz az Antillák földjét. Az 1513-as térkép jegyzeteiben részletesebben leírja a felfedezések körülményeit. Ebben az Antillák elérését a Hidzsra szerint 896-ra (1492/3) datálta, míg az 1526-os Kitab-i Bahriyében 870-re (1465). Mivel a térkép eredeti részlet, a Tengerek könyve pedig csak másolatban maradt ránk, feltételezzük, hogy utóbbi esetben történhetett torzulás.

A két mű közt az Újvilág leírását illetően nincs lényeges különbség, úgy tűnik Piri reisz nem tudott meg újabb információkat, sőt a Tengerek könyvében szűkszavúbb. Ez után átvált prózára mivel, mint mondja: „A szószátyárságnak nincs helye az éjszakai munka alatt, különösen az aggodalom pillanataiban: az embernek ilyenkor gyorsan kell a helyes válasz.”

Piri reisz logikus sorrendben, részletesen körbevezet a Mediterráneum partjain és szigetein. Az egyes helységek leírása során a szerző a terület lakottsága, fekvése, jellemző ismertetőjegyei mellett rendszeresen tájékoztatást ad annak birtokosairól, ami alapján az oszmán-török vezetés pontosabban felmérhette a mediterráneumi erőviszonyokat.

Az expanzió és a lehetséges megoldások előkészítésében a Kitab-i Bahriye további segítséget nyújthatott. A várak elhelyezkedésének és állapotának leírása mellett Piri reisz a hadviselés jellegének megfelelően tájékoztat a vízlelőhelyekről (folyók, források, kutak, ciszternák, valamint hol érdemes vízért ásni), a szélviszonyokról, a kikötési lehetőségekről, a fellelhető fafajtákról, és olykor a helyben fellelhető élelemről is. A védelmet szolgáló jelzőrendszerekről szintén tájékoztatást nyújt. Mint azt korábban bemutattuk, az esetleges célpontokra is felhívta a figyelmet, mint például Szüroszra, amely a kémkedés és kalózkodás egyik központja volt.

Piri reisz ezeken felül gyakran történeteket, aitiológiai megjegyzéseket és az adott területre jellemző szokások, jellegzetességeket mutat be, amely a Földközi-medence kulturális–szociális és gazdasági viszonyait árnyalhatja. Ilyen például Harke (Chalki) néveredet mondája, Dzserba kapcsán az ott élő cigányok leszármazottainak említése, akik nyelvükkel és kereszténységükkel tűnnek ki a környezetükből, az athosz-hegyi szerzetesek életének bemutatása, vagy éppen Dzsidzselli hasis termelése.

A mű végén ismét verses rész következik, amelyben Piri reisz a második verzió keletkezésének történetét olvashatjuk, miszerint Ibrahim pasa nagyvezír kérte fel, hogy készítse el munkájának újabb változatát.

A két térkép és a Tengerek könyve alapján levonható a következtetés, miszerint az Oszmán Birodalom rendelkezett azzal a tudással, amellyel egy esetleges távolabbi, tengeren túli hódítást megalapozható volt. A portugálok és spanyolok által felfedezett területekről igen korán eljutottak az első hírek a Fényes Portához is, mivel mint láttuk, Piri reisz biztosan tájékoztatta a felső vezetést az Újvilágról, az elérhető vidékekről és az azokban rejlő lehetőségekről.

TOVÁBB A TELJES DOLGOZATHOZ